Angeli Török Petra vagyok, fotográfus, feleség és négy nagyszerű gyermek (Anna, Léna, Márton és Róza) anyukája. 

Amennyire emlékszem, már kisgyerekként is arról álmodoztam, hogy egyszer nagy családban fogok élni és valamiért mindig is foglalkoztatott, hogy hogyan működik, milyen is egy sokgyerekes család. Óriási ajándék, hogy mára már sajátom lehet és tudom, hogyan működik (de legalábbis nap, mint nap próbálom megérteni…) és ajándék az is, hogy a “munkaidőmet” is “családi körben”, vagyis családjaitok körében tölthetem.

Mondhatnám azt is, hogy fényképezőgéppel a nyakamban születtem, de ez nagyon nem lenne igaz, soha nem érdekelt a fényképezés – legfeljebb a rajz. A közgazdasági egyetem után sok-sok évet töltöttem gyesen a gyerekekkel, s ezek az évek Róluk és persze Rólam is szóltak, a saját útkeresésemről. Négy gyerek mellett a hétköznapokban, a hétköznapi rutinban is próbáltam megtalálni a szépséget, a harmóniát, ami hiszem, hogy minden egyes családban ott van. Rengeteget fotóztam/om a gyerekeinket, ők azok, akik folyamatosan inspirálnak, nap mint nap tanulok tőlük és ami a legfontosabb: miattuk törekszem a folyamatos fejlődésre, arra, hogy a fontos dolgokban mindig jobb és jobb legyek.

A fotózást is folyamatosan tanulom, s minden egyes családfotózás kaland. Olyan közös élmény, ahol nem csak a családok kapcsolódhatnak ki, de én is  feltöltekezhetek és máig minden alkalommal hihetetlen boldogság, ha a képeimmel másoknak is örömet okozhatok. 

Rengeteg képem van csodás családokról, gyerekekről, a gyerekeimről, de -mivel a suszter cipője mindig lyukas,- egyet se találtam, ahol én lennék, pláne olyat nem, ahol az egész család együtt. Amint én is megtalálom a családi fotósunkat és lesznek családi képeim, lecserélem ezt, s egyben az inkognitómból is feladok egy jottányit.  Addig is: Ti ne járjatok úgy, mint én! 😉 

Pin It on Pinterest